Ócsai Tájház


2020.nov.10.
Írta: Kormos Rebeka Szólj hozzá!

Járványügyi korlátozások és bemutatóhely zárás

Ökoturisztikai létesítményekkel kapcsolatos járványügyi védelmi előírások miatt az Ócsai Tájház tárlatai átmenetileg bezárnak és a program szolgáltatása szünetelnek. A járványügyi intézkedésekkel összefüggésben Füri András, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója 2020. november 11.…

Tovább

Tárlatvezetés az Öregfaluban

Tudta, hogy Budapesttől, mindössze 30 km van egy kisváros, aminek a szívében az évszázados múlt szinte megelevenedik? Ócsára invitáljuk Önöket most szombaton, március 9-én. Az Ócsai Református Műemlék Templom csodás épülete a 13. századot idézi és az azóta elvonuló történelmi események nyomait…

Tovább

A tájház bezárt kapuja mögött

Az Ócsai Tájház november - március hónapok között téli álomra vonul évről-évre. Serénykedés, tüsténkedés A tájházban dolgozók ezekben a hónapokban is végzik munkájukat, amely a gyűjteményi épületek rendezésével, egyedi védelem alatt álló épület fűtésével, 2019-es  programok tervezésével,…

Tovább

Borúra, derű

Ezekben a hetekben, technikai okok miatt, tájházunk részlegesen zárva van. Péntektől - vasárnapig várjuk látogatóinkat, de kérjük, hogy mielőtt hozzánk látogatnak weboldalunkon vagy Facebook oldalunkon tájékozódjanak a várható nyitvatartási rendről. Ez az, ami miatt kicsit borús a mi hangulatunk is,…

Tovább

Nyitva az élményekre

Legyek bár vendég ..." "a szépnek, amit láttam, így isörök gazdája vagyok én." Szabó Lőrinc egyik versének utolsó sorai visszhangoznak gondolatainkban, miközben az utolsó simításokat végezzük az idei nyitásunk előtt.A vetett ágy sifonja mosva, keményítve dicséri a hajdani háziasszony gazdagságát. A…

Tovább
süti beállítások módosítása