Virtuális Galéria az Ócsai Tájházról - Vesszőborona -

Tárlataink zárva vannak, ám munkánk nem nélkülözi a Látogatók figyelmét.

Április elején indítottuk be Virtuális Galériánkat az Ócsai Tájház Facebook oldalán. A játékos kedvű érdeklődők a világ több pontjáról küldték üzeneteiket egy-egy tárgyhoz vagy tárgycsoporthoz kapcsolódóan.
Célunk, hogy betekintést engedjünk gyűjteményünkbe a "bezártság" ellenére is, és ezekhez kapcsolódó feladatlapokkal segítsük az online oktatást is.
Munkánkat értékelhetik és segítik azzal is, ha megosztják ismerőseikkel kezdeményezésünket.

Mi lehet ez?

vesszoborona.jpg
Erre a kérdésre már számos kreatív és valós válasz érkezett.

Számunkra az egyik legkedvesebb emlék az, amikor egy idősödő úr, szinte könnyes szemmel állt a gyűjteményi tárgy előtt és alig hallhatóan, elcsukló hangon mondta:

A Nagyapámmal együtt a határban dolgoztunk ezzel a jószággal.

Az emlékei előtörtek, leült a tornácon álló padra és mesélt. Megeredtek a szavai is a régi világról, a mezőn folyó munkáról és arról, hogy olyan jólesően azóta sem evett kenyeret, szalonnát, mint a nagyapjával, az egyetlen árnyékot adó kis fa tövében. Emlékei szinte kirajzolódtak a tájház falára, ahogy a nagy zivatarokról mesélt, és arról, hogy egy ízben a ló megbokrosodott, ő lesodródott és egész nyáron magán viselte az esés nyomait. 

...de Nagyapám azt mondta: "Lesz még több is gyerekem."
Hej, milyen igaza volt!
Azóta is egyik sérelem éri a másikat, csak azokat nem poros föld adja, hanem a sorsunk.

Ez a vesszőborona vagy tövisborona ma már a feledés homályába vesző használati tárgy. 
Magtakaró és talajporhanyító eszköz volt. Igásállatokkal hámfa segítségével vontatták rendszerint a vetés menetéhez igazodva. Nehezékül tuskót, kocsikereket, köveket tettek rá, vagy gyereket ültetnek rá.
A tájházunknál látható darab kökényvesszőből készült.

Juhok a mezőkön kedvekre legeltek,
A gazdák pediglen szántottak vetettek.

Tudáspróba

Kérdőív, amin letesztelhetik, hogy minden szavunkra figyelmesek voltak-e.
Tegye próbára figyelmét! Klikk! Mit tudtam meg a vesszőboronáról?

***

Kedves Vendégeink, Olvasóink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a kormányzati járványügyi intézkedésekkel összhangban 2020. március 17-től az alábbi rendelkezések lépnek életbe:
· A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi bemutatóhelye, szálláshelye, valamint erdei iskolája bezár.
· Előre meghirdetett programjaink, rendezvényeink elmaradnak.
· A szakvezetéses túrákra és környezeti nevelési foglalkozásra bejelentkezett csoportok részére a lefoglalt/megrendelt programok nem kerülnek megtartásra.
A rendelkezés visszavonásig érvényes. Az aktuális információkért kérjük kövessék Igazgatóságunk honlapját és Facebook oldalát.
Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A fenti intézkedések révén:

  • A Tájház bezár minden látogató számára, a fennálló helyzet idejére további bejelentkezéseket nem tudunk fogadni. Az eddigi bejelentkezőknek sem tudunk semmilyen programot biztosítani.
  • A Tájház épületeibe, udvarára és a Turjánházba szóló előzetes bérlések esetén (esküvői fotózás, filmezés, terembérlet) ezeket a területeket sem tudjuk rendelkezésre bocsátani.
  • A meghirdetett garantált túrákat, és a külön bejelentkezőknek szervezett túrákat, valamint egyéb tájházi programjainkat nem tudjuk megtartani.
  • A jegymsetrer.hu felületén előzetesen megváltott jegyek a 2020. évi túra időpontjához képest 12 hónapig, ugyanazon a bemutatóhelyen felhasználhatóak, akár más meghirdetett túrákra is.

Megértésüket köszönjük!

tajhaz_dinpi_termeszetvedelem_logo.jpg