Kiránduljunk!

Ócsa, Budapesttől 30 km, délre fekszik a M5-ös autópálya mellett. 
Az "Alföld kapujának" is nevezik, hisz innen déli irányba, amíg a szem ellát lusta laposságban mutatja magát az Alföld.
A kisváros, aminek szívét a helyiek Öregfalunak is nevezik, inkább falusias jellegű település.
Itt még lehet háztájit látni az udvarok hátsó részében, sokan a földekből élnek és egyszer-egyszer a lovaskocsi halk nesze üti meg a járókelő fülét.

Évszázadok élő hagyatéka

Az Ócsai Református Műemlék Templom ékessége a városnak.
Itt áprilistól várják a látogatókat, de már a márciusi napokban is be lehet jelentkezni a fenntartó gyülekezetnél, a Lelkészi Hivatalban.
Tudta, hogy "amikor Ken Follett, a világhírű író és a Katedrális című mű szerzője Ócsára érkezett, elállt a lélegzete" ? "Csak annyit tudott mondani, hogy itt van az a katedrális, amelyet ő a könyvében megálmodott." - írta az Origó 2015-ben a templomot bemutató cikkében.
20190228_084026_1.jpgKitekintünk a kapuból.

A templom szomszédságában áll az Ócsai Tájház, amely egy tájházegyüttes, hisz 7 porta várja a vendégeket.
A 19-20. század fordulóján élt, polgárosodó parasztság otthonait és viseletét bemutató tájház számos programot kínál a kirándulni vágyóknak márciustól- novemberig.
A márciusi napsütésben ezek a képek tárulnak a látogató elé:

20190228_083449.jpgA nagygazda portája.

20190228_082531_1.jpgKomám asszony tavaszi nyoszolyája.

20190228_083416.jpgA sütőasszony ablakot cseréltetett. 

20190228_083517.jpgFranciska macska is várja a látogatókat.

Töltsön egy napot Ócsán!

Érdemes szombaton elindulni Ócsára.
Jó ötlet a Dr. Békés Panyik Andor utca elején letenni az autót és besétálni a Tájházhoz, ahol tárlatvezetés teszi élvezetessé és információban is gazdaggá a látogatást.
Március első heteiben időpontokra meghirdetve lehet érkezni (érdemes indulás előtt pár nappal tájékozódni az elérhető időpontokról). A vendégnek mégis a népi építészet, hagyományos életvitel tárgyinak gyűjteményén túl a hagyományos mesélés hangulatából is ízelítőt adnak itt. Igazi időutazás, ha átlépjük itt a küszöböt!

img_4313_1.JPGGazdasszony játszani tanít.

Az Öregfaluban a Gólyafészek cukrászda, helyben készülő süteményekkel, ínyencségekkel, ország tortákkal várja a kirándulókat.

golyafeszek.jpg

Az Öreghegyi pincesor több, mint 100 magánportából áll. Itt szívesen látott vendégként fogadnak a gazdák minden érdeklődőt. A pincék között padokat, asztalokat talál a vándor és tisztelettel megszólítva a gazdát, helyet kaphat egy uzsonna elköltésére és talán egy kóstolóra is. Érdeklődni a pincesori gazdákat összefogó Ócsai Öreghegyi Pincesor Egyesületnél lehet.

kulonlegessegek_pincesor_02_maxi.jpgPince jobbról is, balról is.

S ha még marad ereje a vándornak s ideje a nap leszállta előtt, akkor irány a Selyemréti-tanösvény. Ez egy szabadon látogatható tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság fenntartásában. Ide akár "telefonos segítséggel" is élhetünk, hisz a fenntartó mobil alkalmazással igyekszik a látogatót információval ellátni.
A Duna-Ipoly alkalmazás ingyenesen letölthető és a Selyemréti-tanösvényen túl sok más tanösvényre is nagyszerű útitársunk lehet.

Tárlatvezetés + mese = 100% élmény

tavasz_az_oregfaluban_marcius_1-16_1.jpg

Ha nem hiszik járjanak utána!

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY
 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház