Nyár végi túrák

Idén is elérkezett a várva-várt nyári szabadságok időszaka, és ezzel együtt a néhol záporokkal, zivatarokkal tarkított hőség is. Ilyenkor nem az az első gondolatunk, hogy nekivágjunk túrázni, inkább a hűvösebb helyeket keressük. Azonban a bátrabb természetjárók ilyenkor sem tántorodnak vissza attól, hogy egy kicsit kimerészkedjenek. Persze ilyenkor csak ésszel szabad nekiindulni bárhova is, fokozottan kell figyelnünk a saját, és túratársaink egészségére.

img_1201.JPG

Fotó: Peer Réka

Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben több meghirdetett túraprogram is indul a környékre, ahol mind a gyógynövények szerelmesei, mind a különleges növényfajok után érdeklődők sok érdekességet láthatnak, tanulhatnak.

AZ ÉV VADVIRÁGA - KORNISTÁRNICS

2018.Augusztus 25-én, az év vadvirágát derítjük fel, az Ócsától 3 km-re lévő kaszálóréteken. Az enciánnak is nevezett növény elterjedése bár nagynak mondható, Európától egészen Szibériáig terjed, de növény által igényelt élőhelytípusok tekintetében már kevésbé szerencsés a helyzet. A kornistárnics a kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő, azonban az ilyen típusú területek száma az elmúlt időszakban jelentősen visszaszorult az élőhelyek kiszáradása, átalakulása miatt, ezekben a folyamatokban pedig az embernek is hatalmas szerepe volt. A koristárnics hazánkban természetvédelmi oltalom alatt áll, eszmei értéke 10 000 Ft. A tárnics állományai gyakran  kaszálóréteken található meg, ezért körültekintő kaszálási rend és módszerek kialakítása és betartása fontos a faj védelme érdekében. Természetvédelmi szempontból fontos, hogy a növény a védett szürkés hangyaboglárka tápnövénye. A túra során a kornistárnics mellett felfedezzük a kaszálók és az erdőszegélyek élővilágát is.

img_3766.JPG

Fotó: Peer Réka

További információk a túrával kapcsolatosan: http://www.dunaipoly.hu/hu/program/nyar-vegi-viragok-lapreti-tura

FŰBEN-FÁBAN ORVOSSÁG

2018.Szeptember 1-én Komsa Ildikó vezetésével gyógynövényismereti túra indul az Ócsa környéki területekre. Bár gyógynövényeket a túra során gyűjteni nem lehet, de sok tapasztalatot szerezhetünk, az egyes fajok felismerésével, hatásaikkal és felhasználásuk módjaival kapcsolatosan.

img_4121.JPG

Fotó: Peer Réka

További információk a túrával kapcsolatosan: http://www.dunaipoly.hu/hu/program/fuben-faban-gyogynovenyismereti-tura-2

Hogyan készüljünk egy nyári túrára?

A szélsőséges melegre való tekintettel a legfontosabb, hogy mérlegeljük saját képességeinket, és egészségi állapotunkat, és csak azután jelentkezzünk és induljunk neki a túrázni. Túráinkat érdemes úgy időzíteni, hogy a déli, legforróbb órákat elkerüljük és lehetőség szerint inkább az árnyékosabb helyeken haladjunk. Ha nagyobb, nyílt területen kell keresztülvágni, álljunk meg gyakrabban hűsölni és pihenni az árnyékot adó fák tövében. Fokozottan ügyeljünk a megfelelő folyadék utánpótlásra, víz nélkül elindulni nagy felelőtlenség, még ha csak egy rövid sétára indulunk is! Egy széles karimájú kalap, ami megfelelően árnyékolja az arcunkat és nyakunkat, szintén elengedhetetlen kellék. Ruháink mindenképpen világos színűek legyenek, a fehér szín veri a legjobban vissza a napsugárzást, ezáltal ebben melegszünk be a legkevésbé. A nap sugarainak ereje is van, így a naptej is nélkülözhetetlen. A nyári időszakban, az esetleges gyors záporokra is számítani kell, ezért praktikus, ha esőkabátnak is szorítunk helyet a túrazsákunkban.

Tartsuk szem előtt a napszúrás és a hősokk tüneteit is (kipirultság, gyengeség, ájulásközeli érzet, fejfájás, hányinger), és ha ezeket észleljük azonnal vonuljunk árnyékba, és pótoljuk az elveszített folyadékot és hívjunk orvosi segítséget.

img_1300_copy.jpg

Fotó: Peer Réka

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY
 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház