Európai Madármegfigyelő Napok 2017

A madarak sokak számára a legkedvesebb állatok közé tartoznak, változatos, szép megjelenésükkel, valamint azzal a számunkra különlegesnek ható képességükkel, hogy tudnak repülni. Az őszi időszak mindig érdekes a madarak életében, sok faj (pl. fehér gólya, füsti fecske) kel útra, hogy a telet egy melegebb földrészen töltsék. Ezt az utat elsősorban a téli időszak táplálékszűke miatt teszik meg. Ilyenkor nem csak a hazai fészkelő fajokkal találkozhatunk, hanem olyan fajok is elénk kerülhetnek (pl. erdei szürkebegy, nagy fülemüle), akik a vonulásuk során csupán áthaladnak Magyarországon. Az ősz végén pedig megérkeznek azok a téli vendégeink (pl. fenyőrigó, süvöltő), akiknek hazánk a telelőterületeket jelentik.

24175070_43738f94b046d3d98a919a5a90683ac7_xl.jpg

A madarak megfigyelése illetve a nyomon követése sok hasznos információt jelent a számunkra. Sajnos általánosságban tapasztalhatjuk, hogy bizonyos területeken egyes fajok állományai lecsökkennek, vagy teljesen eltűnnek, elég csak a fecskékre, vagy a városokban is régen többfelé látott verebekre gondolni. Ez az állományfogyatkozás a madarak élőhelyeinek visszaszorulása és eltűnése miatt következik be. Mint minden fajt, a madarakat is csak az élőhelyükkel együtt lehetséges megőrizni, ahol találnak elegendő és megfelelő táplálékot, fészkelőhelyet. Mivel ezek a jószágok igen mozgékonyak, röpképességüknek köszönhetően nagy távolságokat gyorsan is képesek bejárni, az országhatár nem jelent akadályt nekik. Épp ezért fontos a nemzetközi összefogás hangsúlyozása a sikeres megőrzés érdekében.

14444634_1257270141026501_4165167113493247294_o.jpg

A terepi adatgyűjtés egyik leghatékonyabb módja a madárgyűrűzés. Ennek évszázados hagyománya van hazánkban, és bár néhányan úgy gondolhatják, hogy ez egy drasztikus módszer, a sok éves tapasztalatok bebizonyították, ez teljesen ártalmatlan a megjelölt egyedre nézve. Magyarország egyik legnagyobb és legaktívabb madárvártája településünkön, Ócsán található. Az itt folyó munka több mint 30 éves múltra tekint vissza. Több állandó hálóállás segítségével, és az egész évben munkálkodó lelkes madarászok és önkéntesek segítségével évente kb. 120 különböző madárfaj kb. 16 000 egyede kap jelölőgyűrűt lábára, közben pedig számos biometriai adat is jegyzőkönyvbe kerül róluk. A már megjelölt madarak visszafogása szintén sok hasznos információt jelent a kutatóknak. A munka végeztével a madarak természetesen elengedésre kerülnek. A begyűjtött adatok, nem csak a vonuláskutatásban, hanem az Ócsa környéki élőhelyek és a madárvilág monitorozásában is fontos szerepet játszik. Az Ócsai Madárvárta közreműködésével több tudományos eredményeket bemutató cikk és szakdolgozat is született.

800px-az_ocsai_madarvarta_2017_nyaran_08.jpg

A BirdLife International kezdeményezésére 1992 óta, évről-évre október első hétvégéjén megrendezésre kerülnek az Európai Madármegfigyelő Napok. Ezen a hétvégén Európa országaiban egy átfogó adatgyűjtés zajlik a madárállományunk felmérése céljából. A program nem csak a tapasztalt ornitológusokat szólítja meg, hanem fontos célkitűzés a mindennapi emberek bevonása is. Hazánkban az MME helyi csoportjai, a Nemzeti Parkok, és egyéb természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek madármegfigyelő túrákat, madárgyűrűző akciókat és szemléletformáló programokat szerveznek, hogy közelebbről is megismerhessük ezeket a kedves állatokat. Ha rendelkezünk egy kis fajismerettel, szeptember 30 - október 1-én  akár egyénileg is segíthetjük az adatgyűjtést, elég ha a kertünkben látható madarakat megfigyeljük és a látott madarak faját illetve egyedszámát összeírjuk, vagy sétálunk egyet a hétvégén valamerre és figyeljük a madármozgást. Az ezen a két napon dokumentált megfigyeléseinket a következő online űrlapot kitöltve adhatjuk le: LINK

madarmegfigyeles.JPG

Az Ócsai Tájház és az Ócsai Madárvárta Egyesület az Európai Madármegfigyelő Napok témájához kötődve 2017. október 7-én ingyenes tanösvénytúrát és madárgyűrűző bemutatót szervez. A tanösvénytúrán az Ócsai Tájház és az Ócsai Madárvárta között található, csak szakvezetéssel látogatható Turján Tanösvényen megismerkedünk a környék élővilágával, a Madárvártán pedig szakemberek segítségével közelebbről is megismerkedhetünk a madárgyűrűzés folyamatával, és sok-sok érdekességet hallhatunk a megfogott madarakról.

madarmegfigyelo_2017_09_19.jpg

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY


 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház