Régi ócsai képeslapokból nyílik kiállítás

ixg772.jpgFotó: Végh László Flórián

Végh László Flórián képeslap-gyűjteményének ócsai darabjaiból nyílik kiállítás az Ócsai Tájházban.

Szeretettel várunk mindenkit 2018. szeptember 15., 10.30-kor, a Kulturális Örökségvédelmi Napok keretén belül megszervezésre kerülő Élet az Öregfaluban című programon.

A gyűjtő tíz éve kezdett bele saját ősei történetének kutatásába, melyből aztán az évek alatt nemcsak család-, de helytörténeti kutatások, képeslapok és egyéb településtörténeti értékek gyűjtése lett. Ez a munka lefedik a volt alsódabasi járás településeit, Alsónémeditől, Dabason át, egészen Lajosmizséig.

A 96 darabos ócsai gyűjteményből a kezdetektől az 1930-as évekig válogattunk egy csokorra valót, így a kis képeken a kedves látogatók olyan épületeket is láthatnak, melyek már nem, vagy nem úgy állnak a városban, mint fénykorukban. A megnyitón egy előadás keretében hely- és családtörténeti érdekességeket hallhatnak a képeslapok kapcsán. Szó esik az ócsai templomok átalakításáról, az első világháborús hadi üdülőről vagy éppen a gyógyszertárról.

Ki-ki, felismerheti a képeslapok sarkában nagyszülői vagy dédszülői házat.
A kiállítás előkészítésének első alkalmával pont egy ilyen személyes emlék került felszínre, az egyik adatközlőtől. Ezek a pillanatok mélyen meghatóak, ahogy egy régi tárgy feleleveníti valakiben elfeledettnek hitt, gyermekkori élményeit.
Reméljük, hogy másoknak is felidéz majd a kiállítás emlékeket!

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY
 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház