Az év emlőse – A mogyorós pele

pelelogo.jpg

 A Vadonleső Program szakemberei az idén a védett mogyorós pelét választották az év emlősének. Az év emlőse program célja, hogy az emberek jobban megismerjék ezt a ritkán szem elé kerülő, rejtőzködő életmódot folytató kedves kis állatot, valamint felhívják azokra a tényezőkre a figyelmet melyek a faj visszaszorulását jelenthetik.

mpele.jpg

A mogyorós pele a rágcsálók rendjébe tartozó kisemlős, mely nagyjából házi egér méretű, ám a sárgásbarna szőrből kibukkanó nagy fekete szemekről és hosszú bozontos farkáról könnyen felismerhető. A három magyarországi pelefaj közül ez a legelterjedtebb, mégis ritkán látjuk. Teljes élete csupán néhány száz négyzetméteres, sűrű, ágas-bogas cserjés területre korlátozódik, nagyrészt a bokrok ágain mozog, a talajra csak ritkán merészkedik le. Élőhelye a lombullató erdők cserjeszintjéhez kötődik, de megtelepszik a nedves, nádas széli füzesekben is.  Szürkületkor indul el táplálékot keresni, és hajnalra vissza is tér búvóhelyére. Előszeretettel költözik be fák odvaiba, vagy akár mesterséges madárodúkba is, de ezek hiányában az ágvillák közé gömb alakú fészket készít magának. Táplálékát elsősorban a tavaszi friss hajtások, magvak és bogyók jelentik, mely kiegészülhet ízeltlábúakkal. Fontos, hogy az ősz végére elegendő zsírt felhalmozzon, ilyenkor testtömegük közel a duplájára növekszik, szeptembertől májusig téli álomba merül. A hosszú pihenő alatt testhőmérséklete 2-5 Celsius-fokra süllyed, szíve pedig akár percenként 10-nél is kevesebbet dobban. Ébredés után nem sokkal párzani kezdenek, évente kétszer 3-5 utódot hoznak a világra, melyeket a nőstény körülbelül 40 napig gondoz. Rejtőzködő életmódja a túlélésének záloga, hiszen a menyét, hermelin, macskabagoly, de akár a róka is prédaként tekint rá. Menekülésének különleges stratégiája, hogy képes elhagyni a farkát borító bőrt és szőrzetet, a ragadozó figyelmének elterelése céljából, ezt a trükköt azonban életében csupán egyetlen egyszer tudja alkalmazni, a farokcsonkja nem regenerálódik.

mogyoros_pele_3.jpg
Az év emlőse programsorozat keretében a Vadonleső Program és a Nemzeti Park Igazgatóságok, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével meghirdetésre került „Pelék, versek, képek” címmel pele vers illusztrációs pályázat. Szeptember 15-ig várjuk mi is a 6-14 éves korosztály által készített illusztrációkat, pályaműveket, melyek a lentebb letölthető versekhez készültek.

További részletek a pályázattal kapcsolatban:
Pele versek kép pályázata
Pele versek letöltése

Az Ócsai Tájház a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területének egyik bemutatóhelye. A hagyományos, természetközeli életvitel tárgyaival és szokásaival ismerkedhet meg a látogató. Óvodás és iskolás korosztály számára tartunk olyan, a természet szeretetére, megismerésére ösztönző túrákat és foglalkozásokat, amellyel csatlakozunk a környezeti nevelés céljaihoz.
Ezeket az előre szervezett programokat igyekszünk a hozzánk látogató csoportok igényeire szabni.

A cikket írta: Berecz Tibor

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY


 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház