Szent Iván éjjeli hangulatban

Június 21. fontos dátum a csillagászatban, erre a napra esik a nyári napforduló. A nappalok ezután rövidülni fognak, mondhatni ez a „leghosszabb nap”.

_sunset_seta2.jpg

Három nappal a napforduló után, június 24-én ünnepeljük Szent Iván éjszakáját.
Érdekesség, hogy régen ez a két jeles nap egy napra esett, a későbbi naptárreformok következtében tolódott el a két időpont. A nyári napforduló, vagy nyárközép ünnepe, illetve Szent Iván éjszakája fontos, kultikus ünnepnap volt számos népcsoportnak a történelem során


Mi emberek többnyire nappal éljük az életünket, túrahátizsákunkat is általában ebben a napszakban vesszük a hátunkra, a nappal világát egész jól ismerjük. Az éjszakai élet ismeretlenebb a számunkra, pedig nagyon sok izgalmas dolgot tartogat nekünk az erdő. Ha ismerős környéken sétál is az ember, teljesen más élményekben lesz részünk, időnként talán el is gondolkodunk azon, hogy hol is vagyunk pontosan, pedig nappal számtalanszor bebarangoltuk ugyanazt a tájat.

_turjan.jpg

Túránkat a Selyemréti tanösvényen tartjuk,  még a naplemente utolsó fényei mellett megismerjük a terület „világos arcát”, a naplemente után a visszaúton pedig az éjszakai világot fedezzük fel. Sok különleges élőlény ekkor aktivizálja magát, baglyok, éjszakai lepkék, denevérek és sok más faj ekkor mozdul meg, ha szerencsések vagyunk, néhányat hallhatunk, vagy megpillanthatunk belőlük.

_ejszakai-lepke.jpg

Talán nem is gondolunk bele, de az emberi tevékenység az éjszakai élővilágra is hatással van, a fényszennyezés napjaink egyik valós problémája, sok élőlényt megzavarhatnak a városok, települések fényforrásai. Sajnos nagyon kevés olyan hely van már az országban, ahol a csillagos égboltot tökéletes körülmények között lehetne megfigyelni éjszakánként.

_felszereles.jpg

 


                                        ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

                                                               A MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY


 

2020-ban nyitva tartás március 1. - november 30. között:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház