Fogadjátok szeretettel ezt a kis írást Tünde Geráné Onódytól a Luca napjáról:

Megtisztelő felkérést kaptam az Ócsai Tájházától hagyományéltető, mesés, Luca napi foglalkozás tartására. A foglalkozásra előkészített, fenyőillatú tájházi szobában gyertyák lobogtak, hogy Luca napon mindenképpen hirdessék a sötétség legyőzésének reményét.

A két órás, családos foglalkozás alatt arra törekedtem, hogy megmutassam Luca két arcát, hiszen népünk hitében ő boszorkány is, meg szent is. Luca napja a régi naptár szerint az év legrövidebb napja volt, a sokáig tartó sötétség előhívta a boszorkányos erőket. Ezért hát meséltem a dologtiltó napról, amikor ”Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja”; a luca szék történetéről, ami lassan készül, de ha karácsony éjjelén ráállunk és boszorkányt látunk, mákot szórva siessünk haza, mert ha nem dugjuk be fokhagymával a kulcslyukat, még ott is utánunk jöhet a banya. A széket tűzbe kell dobni, és hallgatni, ahogy a tizenhárom -féle fa, tizenhárom- féle hangon sikoltozik. Mondóka szavaival festettük le a rút banya lényét, játszottunk boszorkányfelismerő játékot és söprűkergetőt. Majd a söprűt kitettük a ház elé, hadd nyargaljon el rajta a boszorkány egyenesen a Szent Gellért hegyére.

Aztán lucabúzát ültettünk, meséltem a búzaszem csodájáról, a jézuskévéről és arról is, ahogyan a búzánk növekszik, úgy növekszik bennünk a karácsonyvárás érzése. Az elültetett búza közé viaszgyertyát sodortunk, amit világoskék szalaggal, (Szűz Mária köpenyének színével) át is kötöttünk. A búzamagot varázsmondókával biztattuk növekedésre (Mag, mag, búzamag). Elővettük a Luca kalendáriumot, mondókával éltettük a hónapokat. Nemsokára csengős bottal, kolompszóval lucázók érkeztek sok-sok jókívánsággal. Szép piros almát adtunk nekik és csörgő-börgő mogyorót. Kövér tyúkocskánkkal mi is kotyoltunk egy kicsit. Azt kívántuk, hogy legalább annyi csirkéje legyen, mint égen a csillag, és annyi tojása, mint réten a fűszál.

S a sötétség uralmát lassan megtörték az adventi koszorún meggyulladó gyertyafények, és Gyertyamártó Luca meséjének varázsgyertyája a szeretet fényével ragyogta be szívünket. Énekszóval, játékkal éltettük a fényt:

Ég a gyertya, ég, el ne aludjék,

Luca napján a mi gyertyánk megszenteltessék.

A szívünkből a szeretet ki ne aludjék.

Sötétből indultunk s fénybe érkeztünk. Elkészítettük szívünket a karácsony esti mennyei fény befogadására. Amiért jöttünk, bevégeztük.

„Megjöttünk mi reggelre,

Luca köszöntésére„

Luca fekszik ágyában,

Mennyország ajtajában.

Gyere, pajtás, menjünk el,

Szent Lucát köszöntsük fel.

Ha mi oda elmegyünk,

Mennyországot elnyerünk.”

Fotó: Peer Réka