Ócsai Tájház

2021.aug.22.
Írta: Kormos Rebeka Szólj hozzá!

Ócsai Meseösvény Ősszel

Kettő az egyben

Immár 4-dik éve szervezünk Mesesösvény programokat az Ócsai Tájháznál, hogy a legapróbbak is megismerhessék az Ócsai Tájvédelmi Körzetet és a népmesék varázslatos világát.

img_5182.JPGFotó: Peer Réka

Kirándulás és népmese

A meseösvényen minden csoportot egy-egy mesehős kísér végig és segíti a gyerekeket a mesei feladatok megoldásában. A gyerekek játékos és mesés formában ismerkedhetnek meg a fokozottan védett területeinkkel és a vizes élőhelyekre jellemző növény- és állatvilág érdekességéivel.
Óvodás és kisiskolás csoportok jelentkezését várjuk 2021. szeptember 10. - október 28. között minden csütörtökön népmese-kaland-túrákra az ócsai Öregfaluban és a Tájvédelmi Körzetben.
A tervezett program 80-100 perces körtúrából áll.

Érdemes már most gondoskodni a foglalásokról, mert jelentős érdeklődés követi minden évben a programot!

madaras_mesesosveny_masolata_1.jpg
A csoportok és osztályok előzetes jelentkezését várjuk jelentkezési lapunkon
A programon 25-30 fős csoportok vehetnek részt. Minimum létszám 20 gyermek.
Részvételi díj: 2 000 Ft/gyermek, pedagógus kísérőjegy: 100 Ft/fő.

Előzetes foglalás

Előzetes regisztrációt követően az Ócsai Tájház kollégái e-mailben fogják Önt keresni a további programegyeztetés céljából!
REGISZTRÁCIÓ ITT:
https://forms.gle/3tA4F9RyuNpaeYQG9

Találkozás és jegyváltási lehetőség:
Ócsai Tájház (Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 4-6.).
Túra hossza, időtartama: 1,2 km, 1,5 óra.
Részvételi díj: 2.000 Ft/gyermek,
Pedagógus jegy: 100 Ft/kísérő pedagógus.
Maximális csoport létszám: 30 fő.
A helyszínen készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is fizethetnek.
Információ: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu
Túra nehézsége: könnyű séta
Esőben: a program elmarad, pót időpont foglalása egyeztetés alapján lehetséges.
Járványügyi óvintézkedések: A program az érvényben lévő országos készültségi szinthez igazodik, követi az aktuális törvényi és rendeleti előírásokat. Az időpont lefoglalása nem jár anyagi elköteleződéssel. Mindannyian azon vagyunk, hogy ez az ősz szép és mesés élményeket nyújtson a gyerekeknek és a nevelőknek.

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY
 

2021-ben nyitva tartunk november 30-ig, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszik:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház

Egy Árpád-kori templom titkai

Tudta, hogy a Bánk Bánt és a Katedrális című filmeket az Ócsai Református Műemlék Templomban forgatták?

Minden szombaton 11 órakor és 14 órakor, és vasárnapi napokon 14 órakor várjuk vendégeinket szeretettel kultúr-, vallás és művészettörténeti tárlatvezetésünkre!

Járják be ezt a több szempontból is egyedülálló helyszínt, ahol időben visszautazhatunk a 13. századig!

Hétvégente minden szombaton és vasárnap érdekfeszítő tárlatvezetések indulnak a történelmi műemlék templomban. Megismerhetjük a templom múltját, építészeti titkait, a freskók által ábrázolt történeteket.
A vezetések meghatározott időpontban indulnak:
Szombatonként 11:00-kor és 14:00-kor
Vasárnaponként 14:00-kor
Belépőjegyek tartalmazzák a tárlatvezetés díját válthatnak csak a templomba, vagy az Öregfaluba (templom és tájház). Jegyárak a lap alján!

A belépőjegyek megvásárlására a szomszédos Ócsai Tájházban van lehetőség (készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is lehet fizetni).

Az ócsai Öregfalu további látnivalói

A vidék látnivalókban talán leggazdagabb része az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező ócsai Öregfalu. A településmag máig megtartotta eredeti településszerkezetét, régi stílusú házait. A nádfedeles épületek a 19-20. század fordulóján élt, polgárosodó paraszti miliőbe enged betekintést. Hétvégi kiruccanásra, családi kirándulásra tökéletes célpont az ócsai Öregfalu!

  • nyílt tárlatok
  • élményszerű tárlatvezetés

kiforditott_tajhaz_ocsai_tajhaz_2021_2.jpg

Legyenek a vendégeink!

Egyéni látogatóinkat várjuk:
péntek: 10.00-16.00
szombat: 10.00-16.00
vasárnap: 12.00-16.00
Csoportos bejelentkezésre 10 fő felett, keddtől-csütörtökig van lehetőség, előzetes egyeztetés alapján az ocsaitajhaz@dinpi.hu címen vagy a 30 494 3368-as telefonszámon.
Látogatói jegyeink az alábbiak:
Kombinált belépőjegy az ócsai templom és a tájház látogatására
Teljes árú - 2 000 Ft/fő
Kedvezményes - 1 300 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 900 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 1 500 Ft/fő
Belépőjegy - templom látogatás
Teljes árú - 1 000 Ft/fő
Kedvezményes - 600 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 400 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 700 Ft/fő
Belépőjegy – tájházi látogatás
Teljes árú - 1 100 Ft/fő
Kedvezményes - 900 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 600 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 1 000 Ft/fő

Kacagtató és érzelmes tárlatvezetés felnőtteknek az Ócsai Tájháznál

Szem nem marad szárazon!
...ám csak azok jöjjenek erre a programunkra, akik sem a tréfától, sem a szívbemarkoló anekdotáktól nem berzenkednek. 
egy_este_a_tajhazban_3.jpg
A tájház-együttesünk épületinek miliőjéhez illeszkedő, kacagtató mesékkel és érzelmes anekdotákkal várjuk felnőtt látogatóinkat.
A alkalmakra limitáltan (15 fő) tudjuk vendégeinket fogadni, így előzetes bejelentkezés szükséges!
2021. július 10. alkalom bejelentkezési oldalát az alábbi linken érik el:
https://forms.gle/rGUXpHKEmvtK5mFT7
2021. augusztus 28. alkalom bejelentkezési oldalát az alábbi linken érik el:
https://forms.gle/b9WFJgMFsKo7eLjf6
A program felnőtteknek szól!
Helyszín: Ócsai Tájház (Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 4-6., GPS: 47.28975, 19.22812)
Részvételi díj:
teljes árú: 2.300 Ft/fő,
kedvezményes (nyugdíjas, pedagógus, ócsai lakos): 1.600 Ft/fő.
Információ: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu

Ládafia programok - családi kiruccanás Ócsán!

Végre itt a nyár és meleg az idő...
Érdemes Budapesttől 30 km-re ellátogatni az ócsai Öregfaluba!
1ladafia.jpg
Családi kiruccanás Ócsára!
Játék, mese és alkotás az IHAROS Népművészeti Egyesület mesterivel tradicionális környezetben.
Szeretettel várjuk a családok apraját és nagyját 2021. június 19-én és július 3-án 10.00-14.00 között 8 portás tájházegyüttesünkbe.

A nyár során további Ládafia családi programok lesznek még:
július 24., augusztus 7. is.


A program alkalmával jegyeik tartalmazzák az Ócsai Tájházban a tárlatvezetéseket, a kézműves foglalkozásokat és a játszóudvar használatát.
HELYSZÍN:
Ócsai Tájházat és Református Műemlék templom
JEGYVÁLTÁS:
az Ócsai Tájházban
(Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 4-6.)
RÉSZVÉTELI DÍJ:
teljes árú jegy: 1.800 Ft/fő
kedvezményes jegy: 1.250 Ft/fő
ócsai lakosoknak 850 Ft/fő.
FIZETŐ ESZKÖZÖK:
készpénz,
bankkártya,
SZÉP kártya (bármely zseb).

� A tájház környéki utcákban a parkolási és közlekedési rendet tartsák meg, a forgalmat ne akadályozzák!
ESŐ ESETÉN:
Esős időbe is megszervezésre kerül a program.
KAPCSOLATTARTÓ: Kormos Rebeka, ocsaitajhaz@dinpi.hu

Látogatás az ócsai Öregfaluba

Szeretettel várjuk egyéni és csoportos látogatóinkat az ócsai Öregfaluban egyesített, kedvezményes jeggyel az Ócsai Református Műemlék Templomba és az Ócsai Tájházba!
194544411_2942466896029044_7764567034942129321_n.jpgFotó: Peer Réka
Tárlatvezetőink számos érdekességet mondanak el kultúr-, és vallástörténeti, történelmi és néprajzi vonatkozásokról a két látványossággal kapcsolatban.
ocsai_ref_gyul.jpg
tajhaz_logo.jpg

                                                          

 

 


Legyenek a vendégeink!

Egyéni látogatóinkat várjuk:
péntek: 10.00-16.00
szombat: 10.00-16.00
vasárnap: 12.00-16.00
Csoportos bejelentkezésre 10 fő felett, keddtől-csütörtökig van lehetőség, előzetes egyeztetés alapján az ocsaitajhaz@dinpi.hu címen vagy a 30 494 3368-as telefonszámon.
Látogatói jegyeink az alábbiak:
Kombinált belépőjegy az ócsai templom és a tájház látogatására
Teljes árú - 2 000 Ft/fő
Kedvezményes - 1 300 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 900 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 1 500 Ft/fő
Belépőjegy - templom látogatás
Teljes árú - 1 000 Ft/fő
Kedvezményes - 600 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 400 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 700 Ft/fő
Belépőjegy – tájházi látogatás
Teljes árú - 1 100 Ft/fő
Kedvezményes - 900 Ft/fő
Helyi (ócsai) bejelentett lakosok - 600 Ft/fő
Csoportos (min. 10 fő) - 1 000 Ft/fő

Indulnak a túrák!

Örömmel jelenthetjük, hogy végre a újraindulhatnak az Ócsai Tájvédelmi Körzet vezetett túrái!

Május 8-án, szombaton az Öreg-turján fokozottan védett részeit barangoljuk be a Turján-tanösvényen. Hamarosan meghirdetjük további programjainkat is, többek között lesz lehetőség orchideanézésre, gombászásra és a Selyem-réti tanösvény odúinak lakóival is találkozhatunk nemsokára! A részletekért kövessék figyelemmel a blogunkat, vagy a Facebook oldalunkat.

Fontos információ, hogy a járványhelyzet miatt programjainkra csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek jelentkezhetnek. A védettségi igazolványt a túra elején kötelező a túravezetőnek bemutatni! A 18. életévüket még be nem töltött résztvevők védettségi igazolvány nélkül is jöhetnek.

  turjan2.JPG

Turján világa – Tanösvénytúra

Május 8. (Szombat) 10:00 

Az egykor kiterjedt turjánvidékből napjainkra csupán apró részletek maradtak fenn, ezek egyike az ócsai Öreg-turján. A lápvidék különleges élőhelyviszonyainak köszönhetően számos, mára már ritkaságnak számító növény- és állatfaj maradt fent. A Turján-tanösvényen keresztül a Tájvédelmi Körzet fokozottan védett részeit bejárva, a lápréteket, ligeterdőket és nádasokat érintve, mi is megismerhetjük ezt a csodás vízi világot!

A túra vízállásos területeken megy keresztül, ezért gumicsizma szükséges!

A programon kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges a részvétel! Ennek a meglétét a helyszínen ellenőrizzük. A programon az igazolvánnyal rendelkezők mellett a kiskorú hozzátartozók is részt vehetnek.

Előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi űrlapon: https://forms.gle/PW49nFDYvuqdpRSz6

Részvételi díj: teljes árú: 1700 Ft/fő, kedvezményes: 1000 Ft/fő.
A helyszínen SZÉP kártyával is fizethetnek.

Elővásárlás Jegymesteren: https://jegymester.hu/production/56552/a-turjan-vilaga

Találkozás: 10:00 Ócsai Tájház (Ócsa, Dr. Békési P. A. 4-6; GPS: 47.289328, 19.226757)
Túra hossza, időtartama: 3 km; 2 óra
Túra nehézsége: Könnyű túra
Információ: Berecz Tibor (munkaidőben: 06-70-504-2382; bereczt@dinpi.hu)

tajhaz_dinpi_termeszetvedelem_logo.jpg

Nyílnak a kapuink!

A hatályos kormányrendelet értelmében megnyitjuk bemutatóhelyünket!
Az Ócsai Tájház mellett, a Sas-hegyi Látogatóközpont, a Pilisi Len Látogatóközpont és a királyréti Hiúz Ház május 1-én, szombaton nyit!
� A Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlangok május 2-án, vasárnap nyitnak!
ℹ További információk az egyes bemutatóhelyek aloldalain: www.dunaipoly.hu
☺️ Jövő szombattól programjaink is elindulnak: https://www.dunaipoly.hu/hu/programok/2021/5?page=1
❗️ FONTOS! A bemutatóhelyeken és programjainkon kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges a jegyvásárlás! Ennek a meglétét a helyszínen ellenőrizzük. A programon az igazolvánnyal rendelkezők mellett a kiskorú hozzátartozók is részt vehetnek.
� Arra kérünk minden látogatót, hogy továbbra is vigyázzanak a saját és mások egészségére, a járványügyi előírásokat pedig továbbra is tartsuk be!
Lehet, hogy egy kép erről: fa és szabadtéri

ÉLJEN VENDÉGSZERETETÜNKKEL ÉS LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!

MEGELEVENEDŐ HAGYOMÁNY
 

2021. évi nyitva tartásunk november 28-ig:

Egyéni látogatók részére:
péntektől-vasárnapig, 10.00-16.00.
Csoportok részére:
keddtől-csütörtökig, 9.00-14.00.
Bejelentkezés a tájházba és a programokra: Kormos Rebeka, +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu.
Bejelentkezés a túrákra: Berecz Tibor, +36 70 504 2382, bereczt@dinpi.hu.
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház

Bekötik a fejét - ócsai kendő viselet

Nem kendőzzük el az igazságot!
A lenyákákat egy paraszti családba kicsi koruktól arra nevelik, hogy felcseperedve legfőbb céljuk az legyen, hogy férjhez menjenek. Hagyományos, szokás rendet követő családi egységben gondolkozó közösségeknél ez az élet rendje. A kislányok haját Ócsán így fonták.

img_4978_1.JPG

Amikor eladósorba kerültek, az addig hosszúra növesztett hajukat koszorúba felkötöttél, felfonták. Ez az egyértelműen nagylányos hajviselet jelezte a közösség tagjai számára, hogy a lyánka fogadhat udvarlót. A koszorúban felfont haj, mintegy megelőlegezte a menyasszonyi koszorút. Ócsán még a legszegényebb menyasszonynak is saját koszorút és fátylat vásároltak. A lakodalmi szokásoknak megfelelően aztán "bekötötték" a fejét az ifjú asszonynak. A cérnakendőt menyecskekendőnek is nevezték. Ez a többnyire fehér alapon apró virágmintával, pöttyökkel vagy nagyobb pettyekkel esetleg négyzetrácsosan nyomott mintával ellátott kendő reggeltől estig elfedte az asszonyok haját. Az utcára kilépve erre még egy felsőkendőt is kötöttek. 

Beszédes kendőviseletek
Azok akik ismertek egy-egy közösséget egy asszony kendő viseletéből, annak színéből következtethettek arra, hogy friss házas-e vagy éppen már több gyermekes édesanya-e. A nők a koruk előrehaladtát a teljes viselet színének sötétedésével jelezték, így volt szokás. A kendő mindig illeszkedett a viselethez, különösen ünnepi viselet esetén.

500 Ft értékű online támogatójegy megváltásával segítheti a kulturális és természeti örökségünk megőrzésérét folyó munkánkat.
Irány a webshop!

Egyszerűség, gyönyörűség - ócsai hímzések

Sok cifraságot a kedves Látogató itt ne keressen!
Az ócsai megőrzött viseletek egy erősen polgárosodó paraszti világot idéznek a 19-20. század fordulójáról. Mind az ünnepi, mind a hétköznapi viseleteket jellemezte egyféle puritánság, amely szép, visszafogott eleganciát is kölcsönzött. Ez a szolidság jellemzi a lakásban a textíliákat is. Gyakori volt a színre  színnel való hímzés, de az bizonyos, hogy jellemzően egy darabon egyféle színű fonalat használtak: fehéret, égszínkéket, ósárgát, rózsaszínt, lilát későbbiekben piros színt, és az ünnepi kötényekhez feketét.

kult_oroks_ved_napok.jpg
Mondhatnánk: "kincs, ami nincs", de azért van itt miben gyönyörködni.
A szőlőfürt két levéllel visszatérő motívum a polccsíkokon, a szakácskákon  - így nevezik a terítéshez, kínáláshoz felköltött fehér kötényeket - és a házak homlokzatán is. 
A növényi folytonos minták számos változatban láthatók zsebkendőkön, ünnepi és hétköznapi kötényeken, terítőkön, függönyökön és a polccsíkokon. Emellett a templomokba szánt textíliákon is ezek köszönnek vissza a mai napig.

Drukkolhatunk is!
Ez kicsit más mint egy meccsen szurkolni a kedvenc csapatunknak...
Ez az elnevezése annak a technikának, amellyel a textiliára át lehetett másolni "nyomni" a hímzési mintákat.
Ezt általában pausz papírra előrajzolták az ügyes kezű asszonyok, majd tűvel átlyuggatták és festékkel átkenték a felületet. Így biztosították, hogy a minta egységes legyen végig, pl. a kötény szegélyén.

Hiánypótló munka folyik a háttérben.
Jelenleg folyik azoknak a hagyatékoknak a feldolgozása, a fellelt minták összehasonlítása, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy változatosságában is megállapítható legyen az ócsai hímzés mibenléte. A nyomó minták országszerte elterjedtek voltak, így ezek erősen befolyásolhatták egy olyan korán polgárosodásnak indult közösség díszítő kultúráját, mint amilyen az ócsai közösség volt a 19-20. század fordulóján.

500 Ft értékű online támogatójegy megváltásával segítheti a kulturális és természeti örökségünk megőrzésérét folyó munkánkat.
Irány a webshop!

tajhaz_dinpi_termeszetvedelem_logo.jpg

"Divat csarnok" Ócsán

tefler_ede_1931.JPGAkár hiszik, akár nem bizony létezett "divat csarnok" Ócsán.

ocsai_utcakep.JPG

 

 

 

 

 

 

Az 1931-es MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI, IPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI CÍMTÁRA az ócsai címszó alatt az alábbiak szerint adta közre:

Kötött,- és szövöttárukereskedő: Táfler Ede.

Megtalálható volt itt minden, ami egy ügyes asszonynak kellhetett: tű, gyűszű, cérnagomb, stoppoló cérna.

156391586_2876017582673976_6097210816802797331_n.jpg

 

 

 

 

 

 

A család életviteléről egy közvetett utalást találhatunk az Felsőpakonyi Agóra hasábjaink, ahol Máté Jánosné és Vellai Margit visszaemlékezései szerint 1936-44 között cselédlányként szolgált több ócsai családnál is, így Táfler Ede családjánál is.

A bolt tulajdonosának nevével az 1939-től 1945 tavaszáig háborús cselekmények következtében a fronton, lágerekben, vagy itthon elhunytak névsorában találkozhatunk még. 

A szórványos visszaemlékezések szerint a helyieknek fontos volt a bolt, hisz itt a textil féléket lehetett kapni. Talán ő volt az a személy, aki az ócsai félgyász pöttyös anyagát "divatba" hozta.

74614136_2446852708923801_4737538567473987584_n_1.jpg
A történeti hitelesség érdekében jelenleg folynak a kutatásink, hogy ez így volt-e, de félgyász anyaga a fellelt gyűjteményi darabok és adatközlők visszaemlékezése szerint egyedigéset mutat.

500 Ft értékű online támogatójegy megváltásával segítheti a kulturális és természeti örökségünk megőrzésérét folyó munkánkat.
Irány a webshop!

tajhaz_dinpi_termeszetvedelem_logo.jpg

 

 

süti beállítások módosítása