Szünidei hétvége városon innen és túl

"A vakáció olyan, amilyenné varázsolja az ember."

Kordos Szabolcs író, újságíró szavai és az elmúlt hét készülődése, a várakozás, serénykedés szinte teljes tükröződést mutatnak. Ócsa kisvárosának szívében, az úgynevezett Öregfaluban, a vendég egyszerre érezheti magát falun és városban. Az Ócsai Tájház épületei, gyűjteményei a hajdani falusi életet mutatják be. Az Öregfalu gyönyörű, Árpád-kori, premontrei bazilikája több száz éves nagy múltra utal. A látogató pedig a Gólyafészek Cukrászdában cukrászremkekkel is kényeztethetik magukat egész nyáron. A területet körbeölelő Ócsai Tájvédelmi Körzet pedig szabadon látogatható tanösvényt is kínál a természetbe vágyók számra.
Egy szó, mint száz sok jó dolog egy helyen!

ocsai_tajhaz_2017.jpg

Az Ócsai Tájház egyik portáján, egy 20 fős gyerekcsoport készült egész héten, hogy maguk alkotta bábjaikkal, játékukkal csatlakozzanak a Szent Iván napi hagyományokhoz. A tábor szervezői, vezetői a Meselátó Bábtársulat alapítói, makik a szokásokat egy mátka kereső mesén keresztül igyekeztek közel hozni az ifjakhoz. A gyerekek Kárpáti Szilvia és Mihály Viktória személyében két olyan támogató felnőttre leltek, akik a kreatív ötletek megvalósítására helyezik a hangsúlyt munkájukban. Elnézve őket, a szemlélőnek az lehetett a benyomása, hogy a lankadó gyermeki figyelmet és lelkesedést a két pedagógus úgy tudta kiegészíteni, hogy az további inspirációt jelentett.
Következő bábos, alkotó tábor időpontja augusztus 13-17., az Ócsai Tájháznál.

img_0981.jpg

Na, de akkor hova menjünk a hétvégén?

Szent Iváni Forgatagba várjuk a családokat, most szombaton!
A gyermek társaság különleges - botos bábos - bábdarabja, élőszavas mesemondás, a Dabas és Térsége Kézműves Egyesület mestereinek bemutatói, és vezetett népi körjátékos foglalkozás szórakoztatja majd a látogatót.
A vásári forgatagba megvehetik kosaraikat, aztán a vidék ízével és zamatával ( szürkemarha szalámival, házi sajtokkal, gyógynövényes mézekkel, sűrítményekkel) valamint fazekas termékekkel, bőr használati tárgyakkal, faragásokkal, textilmunkákkal is megtölthetik.

2018_szent_ivan.jpgKicsi út, hova fut?

...hát a Selyem-réti tanösvényre, ahol Berecz Tibor túravezető különleges, éjszakai túrára várja a családokat. Szürkületből az estébe halad a társaság a lápi erdő ösvényén, ahol az erdei hangok és éjszakában nyüzsgő állatok életével ismerkedhetnek a résztvevők.

Nyitva az élményekre!

Várjuk szeretettel egyéni vagy csoportos látogatóinkat!
Szerda-péntek 9.00-16.00
Szombat-vasárnap 10.00-17.00
Hétfő szünnap. Kedd csoportos nap (bejelentkezés mellett).
A hivatalos ünnep-, és pihenőnapokon hétvégi nyitvatartási rend mellett várjuk a látogatókat.
Bejelentkezés és további információk: +36 30 494 3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az 5-ös útról vagy az M5-ös autópályáról.
Weboldal / Ócsai Tájház
Facebook / Ócsai Tájház
Instagram / Ócsai Tájház