Mézes húsvét, avagy hagyományos technikák a modern otthonokban

Riport Szmelo Judittal, mézeskalács iparművésszel.

Az Ócsai Tájházban húsvét alkalmával mindig történik valami. Így lesz ez az idén is húsvét vasárnapján, 2018. április 1. A tájházegyüttes épületeiben 10 órától várjuk a családokat, anyukákat, lányaikat, hogy a hagyományos húsvéti készülődésben inspirációt találhassanak, vagy régi praktikákat kipróbálhassanak.
A Szabó Malom adalékmentes lisztjét használjuk a madárka kalácsokhoz, kemikáliák nélkül, növényi festékekkel színezzük a tojásokat és a lelkünk is több emberöltős történetekkel töltődhet, különleges tárlatvezetésünk alkalmával a tisztaszobában. Ezeken felül pedig Szemlo Judittal díszíthetnek mézeskalácsokat a gyerekek és a felnőttek.

283.jpg

Az Ócsai Tájháznál a látogatók évek óta találkozhatnak Judit munkáival és húsvétkor mézeskalács díszítő műhelyt is berendez, hogy a résztvevőknek alkalmuk legyen kipróbálni, megtanulni ezt technikát. Erről az alkalomról és munkásságáról, hivatásáról beszélgettünk az iparművésszel:

Mindig van erőd a felnövekvő generációval foglalkozni a magas szakmai munkád mellett?

Fontosnak tartom, hogy a felnövekvő generáció, ne csak rajongója és fogyasztója legyen a mézeskalácsnak, hanem tapasztalja meg a készítés folyamatában az alkotás örömét. Minden lehetőséget megragadok ahhoz, hogy átadjam tapasztalataimat. Foglalkozások keretében, vagy nyári táborokban, de vásárokban is ellátom jó tanáccsal az érdeklődőket.

A Népművészeti Egyesületek Szövetségénél a Mézeskalács bizottság elnöki szerepét töltöd be. Milyen feladatok és kihívások elé állít ez a feladat?

A Mézeskalácsosok Szakmai Bizottságának legfontosabb célja, a helyes szakmai iránymutatás, vagyis, hogy segítséget nyújtson a hagyományokon alapuló, a népművészet gyökereiből táplálkozó, de a mai kor igényeinek megfelelő mézeskalácsok készítésében. Ennek ösztönzésére többször előadás formájában igyekeztem szemléltetni, bemutatni azt, hogy milyen jeles példák találhatók erre a kortárs alkotók, alkotások között.
Az alkotók részéről felmerülő kérdésekben segítséget nyújtok, ahogy a NESZ-ben szakmai kérdésekben szintén dolgozik a Bizottság.

20170215_075504.jpg

Van-e most olyan feladatod, terved, ami mélyen foglalkoztat, mint alkotót?

A XII. Országos Népi Mesterségek Pályázatára készülök új megfogalmazású mézeskalács alkotásokkal.

A kezed míves munkáját látva az ember mindig szeretné néhány darabbal meglepje szeretteit. Mi a tapasztalatod, mennyire része az életünknek a mézeskalács ma?

A mézeskalács minden korban megmarad, megőrzi különlegességét. Szimbólumot hordozó ajándéka az ünnepeknek, a jeles napoknak, de kis üzenetet is közvetíthet szívtől-szívnek. Egy kis kedveskedés, egy kis humor belesütve, rádíszítve, melyet a mai emberek is kedvelnek.

123.jpg

Mivel készülsz az idei, ócsai húsvéti alkalomra?

Nagyon szeretek az ócsai programokon részt venni. A lelkes szervezők gondos előkészítése, az igényes lebonyolítás mindig biztosítja a programok sikerét.
A mostani Húsvéti alkalomra is igyekszem újdonságokkal megörvendeztetni az oda látogatókat, a tavasz eljövetelét idéző és a Húsvétot szimbolizáló mézesbábokkal. Előre kisütött mézesbábokat díszítünk együtt, és közben szívesen megosztom a mézeskalács készítés fortélyait, „titkos” receptjét.

Ha valaki nem tud eljönni Ócsára, hol vásárolhatja meg az általad elkészített mézeskalácsokat?

30 éve készítem mézesbábjaimat. Általában megrendelésre, vagy rendezvényekre. Honlapomon, www.mezes-kalacs.hu-n keresztül is megtalálhatnak és rendelhetnek akár egyedi mézeskalácsokat is az érdeklődők.

125.jpg

Különleges családi tárlatvezetések és húsvéti foglalkozások

Ezen a napon a mézeskalács díszítés mellett több foglalkozásra is várjuk Önöket.
A tisztaszobában gazdasszonyunk Kárpáti Szilvia mesemondó és a Meselátó Bábtársulat alapítója lesz. Különleges, mesés tárlatvezetésre várja az érdeklődőket. Hajdan volt szokásokról, a teríték részeiről és az ünnep mókás jeleneteiről esik majd szó.
Természetes, növényi színezőanyaggal festhet a látogató húsvéti tojást. 
A kinti kemencénél pedig tubukát (madáralakú kalács) gyúrhatnak és süthetnek a látogatók, a Szabó Malom adalékmentes lisztjéből.
KÜLÖNLEGES TÁRLATVEZETÉSEK IDŐPONTJAI: 10:30, 11:00, 13:00 és 13:30.
A teljes programon való részvétel díjai: 1500 Ft/fő vagy kedvezményes/családi jeggyel: 800 Ft/fő, csoportok számára: 950 Ft/fő, ócsai lakosoknak: 500 Ft/fő. A program mellett épületeink és kiállításaink nyitva állnak a látogatóink előtt.

Bejelentkezés szükséges az ocsaitajhaz@dinpi.hu e-mail címére. Várjuk családos, csoportos jelentkezésüket!
Facebook esemény: 
Húsvéti készülődés az Ócsai Tájházban
A Facebookon való bejelentkezés csak tájékoztató jellegű, regisztrációjukat e-mailben az ocsaitajhaz@dinpi.hu címen várjuk.
Távolról érkező vendégeinknek ajánljuk szállásadó partnerünket a Forster Vadászkastélyt és hosszú hétvégére szóló ajánlatukat

forstr.jpg

Korábban a témához kapcsolódó cikkek:

Kalács a húsvéti asztalon

Berzselés

Nyitva az élményekre!

Várjuk szeretettel egyéni vagy csoportos látogatóinkat!
Szerda-péntek 9.00-16.00
Szombat-vasárnap 10.00-17.00
Hétfő szünnap. Kedd csoportos nap (bejelentkezés mellett)
A hivatalos ünnep-, és pihenőnapokon hétvégi nyitvatartási rend mellett várjuk a látogatókat.
Bejelentkezés és további információk: +36 30 494-3368, ocsaitajhaz@dinpi.hu
Cím: 2356 Ócsa, Dr. Békési u. 4-6., 
Megközelíthető: vonattal a Nyugati pályaudvarról, busszal a Népligeti buszpályaudvarról (Ócsa, Városháza megálló), autóval az %-ös útról vagy az M%-ös autópályáról.