Túravezető a zsebben - Okosan a tanösvényeken

A természetet járva a tanösvények kiemelt célpontoknak számítanak, hiszen az egészséges túrázáson felül számos információt megtudhatunk az adott területről és annak élővilágáról. Hagyományosan két fő módszer terjedt el a tanösvények bemutatásában: az út mellett elhelyezett ismertető táblák, illetve a látogatóközpontokban, vagy turisztikai információs pontokon beszerezhető tanösvényfüzetek. A technika fejlődésével, és az okos eszközök elterjedésével egy újabb lehetőség nyílt meg az értékes területeink bemutatására: a telefonos applikációk.

mobilapp.JPG

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság idén elindította a saját applikációját, hogy a Nemzeti Park tanösvényeiről szóló ismeretanyag szélesebb körben, bármikor elérhető legyen. A program kihasználja az okostelefonok alapvető funkcióit, a GPS vételt bekapcsolva folyamatosan láthatjuk hol tartunk a tanösvénytúránkon, nem kell félni, hogy eltévedünk. Amint egy olyan helyre érkezünk, ahol valami érdekeset láthatunk, és az adott állomáshoz bővebb információ is tartozik, telefonunk azon nyomban jelez, megjeleníti az éppen aktuális állomásról szóló ismereteket, sőt, meg is hallgathatjuk azokat, továbbá az állomáshoz kötődő képek közt is böngészhetünk.

app.jpg

 

Az applikáción belül 14 tanösvény közül választhatunk, ezek közül érdemes otthon, indulás előtt letölteni azokat a tanösvényeket melyekre el szeretnénk látogatni, így teljesen offline is tudjuk majd használni.

 

29004324_1778438178909692_834195260_n.png

A tanösvényvezető alkalmazásunk eléréséhez látogassanak el a Google-play áruházba, és keressék a Duna-Ipoly applikációt! Az alkalmazás ingyenes és Androidos eszközökkel kompatibilis.

Az Ócsai Tájvédelmi körzetben a Selyem-réti tanösvényre is ellátogathat applikációnk segítségével. Akadálymentesített tanösvényünk a tavaszi nedves időszakban is jól járható, babakocsival érkező családoknak is kellemes kirándulási lehetőség. A tanösvény végén a Selyem-rét felújított játszótérrel várja a kicsiket, továbbá piknikező asztalok és kijelölt tűzrakó hely is biztosítva van kirándulóink számára.

Tanösvényünk hamarosan teljes tavaszi pompájában lesz látható, már ébredeznek a békák, virágzik a tavaszi csillagvirág, amit nemsokára a mocsári gólyahír és a gyöngyvirág is követni fog, és a lombfakadás sem várat már sokat magára.

tavaszicsillag.jpg

Tavaszi csillagvirág (Fotó: Berecz Tibor)

 A Selyem-réti tanösvényen tett séta előtt vagy után szeretettel várjuk Önöket az Ócsai Tájháznál, ahol a 19-20. századi polgárosodó parasztemberek tárgyi kultúráját, viseletét, gazdálkodási eszközeit ismerheti meg.

ocsai_tajhaz_2017.jpg